2024. május 12. Pongrác napja van.
Zenés - táncos felvonulás
2016. évben ismét zenés - táncos felvonulással ébresztettük és örvendeztettük meg Kékcse Község lakosságát.
Cím: null, Kékcse, Hungary
Szervező: Kékcse Község Önkormányzat
Kezdete: 2016-04-30 08:00:00.0    Vége: 2016-04-30 21:00:00.0

Idén is megrendezésre került a mára már hagyománnyá vált zenés – táncos felvonulás Kékcsén.

 

Bár az időjárás kicsit borongósan indult, de nem tántorította el a felvonulásra induló csapatot. A zenés jókedvről Harsányi Zoltán és fia gondoskodtak, akik Juhász József autóján „berendezkedve” zenélték végig Kékcse utcáit. A település lakói a kapuk előtt gyülekeztek és izgatottan várták a felvonuló énekeseket, táncosokat. Széplaki László, mint minden évben most is kísért minket, szépen feldíszített lovaival és hintójával.

A népviseletbe öltözött lányok, asszonyok és kísérőik vidám tánccal és zenével vonultak végig kis falunk összes utcáján. Természetesen idén sem maradt el a kékcsei emberek vendéglátása sem. A kapuk elé állított, szépen megterített asztalokon hideg italok és finom sütemények várták a fellépőket.

 

Köszönet a szervezőknek, a táncot betanító pedagógusnak, a táncosoknak és az őket segítő énekeseknek, Juhász Józsefnek, Széplaki Lászlónak, a polgárőröknek, rendőröknek, a vendéglátóknak, a konyha dolgozóinak, és mindenkinek, aki segített abban, hogy ebben az évben is jó hangulatban teljen a Majális.


Oldaltérkép | Impresszum



Kékcse Község Polgármesteri Hivatala
4494 Kékcse, Fő u. 116-118.sz.
Tel:: +36 45/ 468-001; mobil: +36 30 696-5626; Fax: +36 45/ 468-001