Szent Demeter

A keleti egyház kedvelt és gyakran ábrázolt „harcos” szentjének ünnepe. Demeter (Démétriosz) a hagyomány szerint a 4. sz.-ban élt, Tesszáliában született s okt. 26-án vértanúként halt meg, mert a pogány istenek tiszteletét megtagadta.

Egyik ismert keleti ábrázolása a piros lovon ülő vitéz, aki dárdájával a földön fekvő pogány katonát szúrja át. Népszerűsége a bizánci kereszténység hatásterületével és szentjeinek kultuszával függ össze. Mo.-on a 11. sz.-tól követhetjük nyomon tiszteletét. A Dukasz által adományozott korona egyik zománcképén szent Demeter katonaruhás alakja látható.

A keleti egyház a harcosok és a pásztorok védőszentjének tekintette.

Népi hiedelmek, szokások:
Nálunk főként a pásztorélet hagyományaiban kapott helyet. Dömötör (Demeter) napjának megünneplése, a dömötörözés a juhászok körében nagy esemény volt, amire már jó előre készültek, a csárdában vagy pásztorháznál összejöttek, és sokszor több napon át mulattak. A lakoma rendezése sorra járt a juhászszámadók között, s a rendező számadó arra a szomszédos gulyás- és csikósszámadókat, a pusztai csőszöket, a pandúrokat is meghívta.

A Kiskunságban Dömötör (Demeter) napja előtt hajtották a nyájat a város alá, s ilyenkor a juhász a nyáj őrzését átadta a gazdának, mert neki joga volt három napig mulatni. Dömötör (Demeter) napját juhászújévnek is mondták.

Szegeden Dömötör (Demeter) napján – a belvárosi templom védőszentjének ünnepén – nagy népünnepélyt tartottak, amelyre a tanyai pásztorok családtagjaikkal együtt vonultak fel. Az ünnepségen részt vettek a céhek képviselői és a város vezetői is. A mise után a juhászok a plébánosnak bárányokat ajándékoztak. A plébánia udvarán a juhászgazdák főzték a paprikáshúst, a juhásznék a túróslepényt, a rétest, a bélest tálalták. Borról a város borbírái gondoskodtak. Az ételeket felszolgáló lányokat és menyecskéket a juhászlegények dudaszóval kísérték a cinterem ajtajáig.

A naphoz fűződő szokások még sokrétűbbek a balkáni országokban. A délszlávok a farkasok elleni védekezés időpontjának, a bulgáriai karakacsánok legeltetési és cselédszerzési határnapnak tartották, az új házasok pedig kalácsot és kenyeret vittek a templomba, majd rokonaik körében mulatoztak.