Assisi Szent Ferenc
(1181. szeptember 26. – 1226. október 3.)

A ferences rend megalapítója, valamint Itália, az állatok, a kereskedők és a természet védőszentje.

Ferenc 1181-ben vagy 1182-ben született. Valódi neve Giovanni di Bernardone volt, de leginkább Francesco néven ismerték, ugyanis édesanyja, aki francia volt, a Kis Francia néven szólította a fiát. Édesapja, Pietro di Barnardone gazdag ruhakereskedő volt Assisi városában, a tehetős vállalkozói kör egyik befolyásos tagja.

Ferenc, ifjúsága nagy részét tanulmányokkal töltötte. Több nyelven folyékonyan beszélt, köztük latinul is, s a tanulás és a harci játékok melett szívesen mulatozott ifjú nemes barátai társaságában.

1201-ben, mikor Assisi hadba indult az ellenséges Perugia ellen, ő is csatlakozott a harcoló csapatokhoz. Collestradanál egy sebesülés miatt fogságba került, és egy évet raboskodás után, nagybetegen térhetett haza szülei városába.

1203-ban, Assisibe való visszatérése után gyökeresen megváltozott emberként tért haza, s ezt tetézve súlyos betegsége mély lelki válságba döntötte. 1205-ben elindult Apuliába, hogy beálljon Gualtiero di Brienne seregébe, de útban Spoleto felé egy különös látomás hatására visszatért Assisibe. Ettől az időtől fogva kerülte a barátaival való világias időtöltéseket, és sokat imádkozott magányos helyeken. Ezen kívül elkezdte gondozni az Assisi mellett lakozó leprásokat.

Egy római zarándoklat után misztikus élménye volt San Damiano templomában, Assisi mellett. A megfeszített Krisztus képmása életre kelt és háromszor így szólt hozzá: „Ferenc, Ferenc, menj és javítsd meg a házamat, mert látod, hogy romokba dől.” Ferenc ezt úgy értelmezte, hogy ez arra a rossz állapotban levő templomra vonatkozik, ahol éppen imádkozott, ezért eladta a lovát és egynémely ruhaneműt az apja készletéből, majd az árát a templom papjának adományozta.

Pietro nagyon felháborodott és megpróbálta fiát észhez téríteni, először fenyegetésekkel, majd testi fenyítéssel. A végső vita után, amelyet a püspök jelenlétében folytattak, Ferenc szakított az apjával, lemondott az örökségéről, és a következő néhány hónapban koldusként élt Assisi környékén.

Visszatérve a városba, ahol ezúttal két évet töltött, több romos templomot rendbehozott, ezek között a Santa Maria degli Angeli kápolnát, azaz a Porciunkulát.

Jordanus szerint, 1209. február 24-én a Máté evangéliuma 10:9 hatására elhatározta, hogy apostoli szegénységben folytatja életét. Durva csuhában és mezítláb, elkezdett a megtérésről prédikálni. Hamarosan meglett az első követője a városból a jogász Bernardo di Quintavalle, aki minden vagyonát feláldozta az ügy érdekében. Ferenc több barátja is csatlakozott, egy éven belül összesen tizenegyen. Ferenc alázatosságból soha nem szenteltette pappá magát és a közösség testvérként élt együtt, „fratres minores”-nak, vagyis „kisebb testvéreknek” nevezve magukat.

1209-ben Ferenc elvezette a tizenegy első követőjét Rómába és a pápa engedélyét kérte egy új rend megalapításához; ezt meg is kapta III. Ince pápától. A hagyomány szerint a pápa rendjük szabályzatát 1209. április 16-án hagyta jóvá. Ezt tekintik a ferences rend hivatalos megalapításának.

A rend tagjait frátereknek, azaz testvéreknek nevezték. Céljuk az apostoloknak adott krisztusi útmutatás szerinti élet volt, szegénységi fogadalmat tettek, és vállalták, hogy életüket Isten szolgálatára rendelik.

Innentől kezdve az új rend gyorsan gyarapodott. Amikor 1209-ben Assisi Szent Klára hallotta őt prédikálni az assisi San Rufino templomban, ráébredt elhivatottságára. Rufino nevű bátyja is csatlakozott az új rendhez. 1211. március 28-án, virágvasárnapon Ferenc a Porciuncula kápolnában találkozott Klárával és megalapították a később klarisszáknak nevezett rendet. A rend tagjait a San Damiano templom melletti kolostorban szállásolta el.

Ugyanebben az évben Ferenc útra kelt Jeruzsálembe, de a dalmát partok mellett hajótörést szenvedett és visszatért Itáliába.

1213-ban ismét tengerre szállt, ezúttal Marokkó felé, de betegség miatt Spanyolországban megszakította útját.

1215-ben ismét Rómába ment, a negyedik lateráni zsinatra. Valószínűleg ekkor találkozott Szent Domonkossal.

1217-ben a növekvő szerzetes-gyülekezet tartományokra és csoportokra oszlott és különböző csoportokat küldtek Franciaországba, Németországba, Magyarországra, Spanyolországba és Keletre.

1219-ben Ferenc néhány társával együtt Egyiptomba indult. Melek-el-Kamel szultán előtt Ferenc kihívta a muszlim papokat az igaz hit tűz általi próbájára, de ezek nem vállalták. Amikor Ferenc felajánlotta, hogy elsőként lép a tűzbe, és amennyiben a tűztől nem esne baja, a szultán ismerje el Krisztus igaz istenségét, a szultán megengedte neki a prédikálást. 1219. november 5-én hírül véve öt testvére marokkói mártírhalálát, visszatért Itáliába.

 
Szent Ferenc stigmái - Giottónak tulajdonított kép1223. szeptember 17-én, a Verna-hegyen való imádkozás közben, Ferencen megjelentek a stigmák. Erről azonban senki sem tudott, csak Ferenc halála után derült ki.

1226-ban gyógykezelésre ment Rietibe, onnan Sienába szállították, végül hazavitték Assisibe, ahol az első szerzetesközösség lakóhelyén, a Porciunkulában hunyt el.

Assisi Szent Ferencről számos legenda terjedt el. Egyes források szerint prédikált az állatoknak is. Éppen ezért a különféle ábrázolásokon (festmények, szobrok) alakja gyakran látható állatok (elsősorban madarak) társaságában.

1228. július 16-án IX. Gergely pápa szentté avatta, és a következő napon letette az Assisi Szent Ferenc-bazilika alapkövét.

Népi hiedelmek:
Ha ezen a napon ültettek kotlót, nyírfaágat tettek a fészekbe, hogy a csirkék el ne pusztuljanak. Úgy gondolták, a nyírfaág mindaddig, míg a csirkék ki nem kelnek, megvédi őket az ártó, gonosz hatalmaktól.