Szent András, apostol, egyháztanító, vértanú.

Meghívása előtt halász volt, Betszaidából származott, Kafarnaumban lakott, öccsével Simon Péterrel dolgozott együtt.

Annak idején éppen hallgatta Keresztelő János tanítását a pusztában, amikor János rámutatott a Prófétára: "Íme az Isten báránya!". Jánossal, a kisebbik Zebedeus fiúval Jézus után lopakodtak, megismerkedtek Vele, aznap nála is maradtak.

A galileai tenger partján ismét találkoztak a Prófétával. Az megszólította őket: "Jöjjetek utánam, és emberek halászaivá teszlek". Partra futtatták a hajót, otthagyták és követték a Mestert.

A tanítványok között tanultak, járták az országot. Néha visszatértek a hajóhoz, hogy a szorongatott Mestert a parttól távolabb vihessék, vagy átvihessék a túlpartra. Három eseménynél találkozunk vele. Péterrel és Jánossal az idők végének jelei felől kérdezték Jézust (Mk 13, 3); ott van az első kenyérszaporításnál (Jn 6, 8); és szól azoknak a görögöknek az érdekében, akik Jézussal szerettek volna találkozni.

A Mester mennybemenetele után András előbb Palesztinában, azután az Alduna vidékein Scythiában, Epirusban és Thráciában térített (Dél-Oroszországban és a Balkánon), majd Achajába, Patras városába ment téríteni. Elfogták, bálványáldozatra akarták kényszeríteni, ezt azonban nem tette meg. Börtönbe vetették, és bár a nép ki akarta szabadítani, András annyira vágyakozott a vértanúságra, hogy végül is ráhagyták. "X" formájú keresztet készített számára a helytartó, amit András boldog örömmel fogadott. Két napig függött élve a keresztjén, de még ott is Krisztusról prédikált, valószínüleg 70-ben történt ez. Az ilyen keresztet azóta is András keresztnek nevezik.

357-ben testét átvitték Patrasból Konstantinápolyba az Apostolok templomába, de itt is csak 1210-ig maradt. Ekkor Itáliába, Amalfiba vitték. Teste ma is ott nyugszik, fejét azonban 1462-től Rómában, a Szent Péter bazilikában őrzik.

Neki tulajdonítják egyes szerzők az apokrif, nem kánoni 'András (és Máté) cselekedeteit'. Ennek a műnek részletei hivatkozásokban és gnosztikus átdolgozásban maradtak fenn.

András napi népszokások

Andrást a nép házasságszerző szentnek tartja, ami valószínűleg ahhoz az egyházi hagyományhoz kapcsolódik, hogy a pap az András napjához legközelebb eső első adventi vasárnapon olvassa fel híveinek az elmúlt egyházi év eseményeit, a házasságkötéseket, születéseket. De hozzájárul Szent András házasságsegítő szentként való tiszteletéhez az a téli napfordulós meggyőződés is, miszerint az ilyen hosszú éjszaka a szerelmi varázslások legalkalmasabb ideje.

Még ma is ismeretesek az olyan régi szokások (ezeket nemcsak a nép ismerte, de a főrangúak is), hogy a lányok este többnyire magányosan, titokban szilvásgombócot főznek, mindegyikbe beleraknak egy-egy férfinevet tartalmazó papírt, s az első feljövő gombócba zárt név lesz a férjüké.

Hagyományosan disznóölő Szent András napjától, a hideg idő beálltával kezdődtek a disznótorok és farsang végéig tartottak.
A magyar nyelvterületen a disznótor mindenütt jeles alkalom volt az adománygyűjtésre, köszöntésre, alakoskodó játékok bemutatására. Egyes vidékeken a disznótoros vacsora alatt álarcos, maskarás gyermekek, süldő legénykék az ablakok alatt kántáltak, tréfás rigmusokat mondtak, elbúcsúztatták a leölt disznót. A gazda ilyenkor behívta a kántálókat, és megvendégelte őket.

Ha kaptak kóstolót, akkor így köszönték meg:
Áldja meg az Isten e háznak gazdáját, töltse meg az Isten mind csűrét, kamráját!
Ha nem kaptak, ezt mondták:
Áldja meg az Isten e háznak gazdáját, töltse be az Isten tetűvel, bolhával!