Géza fejedelem örökösének és utódjának Vajkot jelölte ki, aki a keresztségben az István nevet kapta (István, görögül Sztephanosz azt jelenti: „koszorú, korona”). Géza tehát szakított a trónöröklés szeniorátusi rendszerével, amelyben a legidősebb férfirokonra száll a hatalom. A hagyományos öröklődési rend szerint a Somogy-vidék urának, Koppánynak kellett volna Géza örökébe lépni, így nem csoda, hogy Istvánnak 997-es trónralépése után először vele kellett megküzdenie.

A magyar államalapítás egyik legfontosabb mozzanata a koronázás volt. István II. Szilveszter pápától kért koronát, és 1001. újév napján tétette fejére Esztergomban. Ezután folytatta az egységes ország kialakítását. 1003-ban meghódította Erdélyt, majd legyőzte a Temes-vidék urát, Ajtonyt.
Miután István befejezte a régi rend lerombolásának apjától rámaradt részét, az ország átalakításához látott. A legfontosabb tennivalók a földesúri jogok szilárd rendjének megteremtése és a világi, valamint egyházi kormányzás intézményrendszerének megalapozása volt. Az egyházszervezés már a koronázás után kezdetét vette. Sikerült független egyházat teremteni két érsekség (Esztergom, Kalocsa) alapításával és nyolc püspökség létrehozásával.
Az egyházi birtokok kialakulása azért hozott jelentős változást a tulajdonviszonyokban, mert addig inkább csak a szolgák és a jószág számított tulajdonnak: a vándorlás miatt a föld értéke alig-alig számított. A kiterjedt és jól szervezett egyházi birtokokon jött létre az uradalmak rendszere. Jellemző, hogy a birtokhatárok írásba foglalása a XIII. századig gyakran nem történt meg: a birtokosok nehezen szokták meg az új tulajdonformákat.
Az uralkodók bővében voltak az egyháznak adományozható földnek. A világi nagybirtok még nem alakult ki olyan szilárdan, mint az egyházi és a királyi. A törzsi arisztokráciának azon tagjai, akik az Árpádok mellé álltak, megtarthatták birtokuk jelentős részét, s azok számítottak a legelőkelőbbnek, akik a hét vezér valamelyikétől származtatták magukat. István politikájának fő támaszai mégis inkább a betelepített, jobbára német lovagok voltak, akik az egyházhoz hasonlóan  hatalmas birtokadományokban részesültek.
A megyerendszert István király szláv közvetítéssel vette át, Nagy Károly örökségéből. Maga a megye szó is szláv, határt jelent ( vagyis a megye középpontjában álló vár határát, uralmi körzetet jelent ). A megyenevek egy része szláv ( pl. Nógrád, Csongrád stb.), más része magyar eredetű ( pl. Szolnok, Csanád, Szabolcs stb. A megye első ispánjának a nevét viseli.)
A feudális állam, a királyi megyerendszer megszervezésével párhuzamosan haladt az egyházszervezés. Eszközeiben a meggyőzés és a megtörés egyaránt szerepelt. Az új valláshoz, az új szokásokhoz, erkölcsi normákhoz, az új életmódhoz való lassú alkalmazkodás évei következtek. István király a siker érdekében bencés apátságokat alapított ( a leghíresebbet Pannonhalmán ). Esztergomban, Kalocsán érsekséget, több helyütt pedig ( pl. Egerben, Győrben, Erdélyben ) püspökséget szervezett. István királyt a kereszténység nyugati, római formája juttatta diadalra, anélkül azonban, hogy a keleti bizánci kereszténység hatását erőszakosan fölszámolta volna.
Szent István királysága a legtekintélyesebb és valószínűleg a legerősebb államalakulat volt mindazok között, amelyek a 10. század folyamán létesültek Közép- és Észak-Európában.
István királynak - akárcsak a kor többi feudális uralkodójának - még nem volt állandó székhelye, legfeljebb néhány kedvenc tartózkodási helye. Az ország központja Esztergom és Székesfehérvár volt.
Az új társadalmi rendet törvényekkel igyekezett bevezetni, de ez sok nehézséggel járt. Ezt mutatják az első király törvényei. Magántulajdon, egyház, keresztény szertartás, mindez új és nagy többség számára teljesen idegen volt. Ezért a király törvényekkel is meg akarta szilárdítani a földbirtokosok magántulajdonát, a szabadok végrendelkezési jogát; törvényben is biztosítani kívánta az egyházi tizedet (a dézsmát ), és megparancsolta, hogy minden tíz falu építsen egy-egy templomot.
István király két törvénykönyve - bár részben idegen mintákat használ, mégis - igen sokat elárul a korabeli társadalomról. Föltűnik a szabadok és a - vagyontárgynak számító - rabszolgák közötti éles különbség. Az első törvénykönyve közvetlenül a koronázás után keletkezett, míg a második 1030 és 1038 között. Mind a kettő törvénykönyv tartalma miatt büntető törvénykönyv.
A gazdasági ügyekkel a kincstár (camara, fiscus) foglalkozott. Az adók legnagyobb részét természetben fizették, vagyis a király és kísérete felélte az ország terményét. A rendszeres pénzverés 1020 után kezdődött.
Külpolitikájában is igyekezett apja békepolitikáját folytatni, arra törekedett, hogy békében éljen a szomszédaival. Felesége, a bajor herceg leánya, Gizella lett. Jól tudta azonban, hogy a legfontosabb az, hogy ne kerüljön ellentétbe a császárral. Ebben az időben a német-római császár Európa első uralkodójának tartotta magát, s a kontinens feletti vezető szerepre törekedett.
István király törvényeivel és fegyveres kíséretével, ispánjainak és püspökeinek a segítségével próbálta az új társadalmi rendet meggyökereztetni. Ugyanakkor mindent megtett azért is, hogy az ország függetlenségét megvédje. Amikor 1030-ban II. Konrád német császár hadat vezetett hazánkba, győzelmesen visszaverte. István király tehát nemcsak megteremtette a feudális államot, hanem meg is védte.

VII. Gergely pápa Istvánt és fiát: Imre herceget, a szentek sorába iktatta.
A magyar nép erre az időpontra ­1083. augusztus 20-ára ­évszázadok óta kegyelettel emlékezik. Államalapító Szent István ünnepe, amely a hagyomány szerint egyben az új kenyér napja ­ nemzeti ünnep.
Az Országgyűlés döntése értelmében 1991-től augusztus 20-a a Magyar Köztársaság hivatalos állami ünnepe is.