A jeruzsálemi keresztény hitközség első hét diakonusainak egyike volt Szent István, akit a hívők Kr.u. 36-ban – a szegények istápolására – az apostolok segédévé választottak.

A jeruzsálemi zsinagóga elöljárói azonban elfogatták és mivel nyíltan hirdette Jézus istenségét, agyonköveztették. A kapu, amelyen végső útjára indult Jeruzsálemben ma is az „István-kapu” nevet viseli.

Az egyház első vértanújának ünnepe karácsony másnapja december 26-a. István vértanú Európa egyes vidékein, főleg német területen a lovak védőszentje is volt. Ezzel hozható összefüggésbe a régen hazánkban is honos lóáldás, istállóáldás, takarmányáldás szokása.

Népszokások
Ezen a napon jártak házról-házra a regélők, hejgetők, alakoskodók. A regölés énekmondást jelent. Ez a magyarság legrégiesebb köszöntő szokása, melyet a még nőtlen és a házas emberek közösen végeznek házról házra járva.
Célja leginkább a termékenység- és a párokat összehozó varázslás regösének kíséretében. Jellemző részei: a beköszöntés, éneklés, jókívánságok és adománykérés. A gazdának minden jót kívántak, a lányokat és legényeket pedig „összeénekelték”. Az éneket tájegységtől függően csengővel, regös síppal, köcsögdudával vagy furulyával kísérik.
December 26-a egyben István napja, mely a leggyakoribb keresztneveink közé tartozik. Államalapító királyunk, Szent István névünnepéhez hagyományos István-napi köszöntések kapcsolódnak. A vendégeket szívesen fogadják és bőségesen megvendégelik. István napja egészség- és termésvarázsló nap. Azt tartották, ha vasárnapra esik, akkor jó tél, szeles nyár, se meleg, se hideg tavasz várható, a termés pedig bőséges lesz.