2024. május 6. Frida, Friderika, Ivett, János, Judit napja van.
5
Keresztelő Szent János születése - "Szent Iván éj" (Június 24.)

A katolikus egyház Szűz Márián kívül csak Keresztelő Szent János esetében ünnepli névnapként a szent feltételezett evilági születésnapját. A napfordulati János-nap kiválasztásakor az egyházdoktorok a Szentírásra támaszkodtak.

Keresztelő Szent János születéseAz evangéliumok szerint János éppen félévvel volt idősebb Jézusnál, születésnapja ezért került június 24-ére. A választás a római hagyománytól sem volt idegen. A keresztény naptár két „ős-János” szentje, az evangélista (dec. 27.) és a keresztelő az év napfordulóinak a kapujában ül, a régi Rómában pedig az év ianuáit, „kapuit” Janus őrizte, s az ő neve egybecsengett a két szent latin nevével. E szinkretizáló törekvéseket mintha János evangéliuma is igazolta volna. Ilyen szavakat ad ugyanis a keresztelő szájába: „Annak növekednie kell” – mármint Jézusnak –, „nékem pedig alábbszállanom” (Jn 3,30). A növekedés a téltől nyárig hosszabbodó nappalokra, az alábbszállás a nyártól télig rövidülő napokra is érthető (mennél alacsonyabban jár a Nap, annál rövidebbek a napok, és fordítva). Bod Péter XVIII. századi leírása jelzi, hogy az ő idejében a János-nap napfordulat-ünnep jellege köztudomású volt: „Néhol kerekeket forgattak annak emlékezetére, hogy a nap immár a’ maga abrontsának felső Pontyára felhágott s megis fordult.” Dömötör Tekla hívta fel a figyelmet arra az énekbe foglalt előírásra, mely szerint az Iván-napi tüzet „négy szögre rakálták” (rakták). Ez a négyszög bizony a Nap „abrontsának”, az ekliptikának fordulópontjait jelképezi.

 

Oldaltérkép | Impresszum



Kékcse Község Polgármesteri Hivatala
4494 Kékcse, Fő u. 116-118.sz.
Tel:: +36 45/ 468-001; mobil: +36 30 696-5626; Fax: +36 45/ 468-001