Lápos
Szigetvári Csaba felvétele

A Rétköz valaha hazánk egyik legnagyobb lápvidéke volt. A tartós vízborításban a nád, sás, gyékény szerves anyagai nem bomlanak le, hanem vastag tőzegrétegként halmozódnak fel. Az így keletkező láp sokszor a víz tetejére emelkedik: ezeken az úszó lápokon egykor legeltetés és kaszálás is folyt. A Rétközben nem egyszer előfordult, hogy a lápon legelésző gulyát átfújta a szél a szomszéd falu határába!

Mára alig pár száz hektárnyi hírmondója maradt az egykori lápoknak, úszó válzozatukkal pedig csak egyetlen helyen találkozhatunk. Pedig a lápi tőzeg a légköri szén-dioxid egyik legfontosabb megkötője (a most kibányászott kőszénmezők is lápi körülmények között képződtek évmilliókkal ezelőtt), így fontos tényezője a klímaegyensúlynak. A Rétköz lecsapolása után kiszáradó, levegőre jutott tőzegből sok ezer év megkötött szén-dioxidja jutott a légkörbe, és sokfelé ma is rendszeresen leégetik a területeket. Emellett a lápok a talajvíz természetes tárolói, befogadói. A tőzeges talajú lápmedencék szivacsos tőzegrétegükben nagy mennyiségű vizet raktároznak el, s száraz időben mérsélkik környezetük víz- és párahiányát.

Szigetvári Csaba felvételei

De a lápok élővilága is igazán egyedülálló. Hatalmas élményt nyújtanak az emberes méretű zsombékosok, "rakottyával", füzesekkel tarkított nádas-gyékényesek (régi elnevezéssel: a cseret). Számos ritka, védett fajunk kizárólag a tartós vízborítású lápokban él. Közéjük tartozik a fehér virágú hínárszőnyeget alkotó békaliliom, a kúszó tövű lápi csalán, a zsombékokra föltekergőző mocsári lednek. A legháborítatlanabb lápok belseje pedig olyan ritka madarak menedéke és fészkelőhelye, mint a fokozottan védett vörösgém.

Lápi zsombékos
Lesku Balázs felvétele