A farsang évenként ismétlődő, rövidebb-hosszabbideig tartó időszak, amelyet évszázadok óta az evés, ivás, lakodalmak, disznótorok, jelmezes felvonulások jellemeznek. A farsang vízkereszttől a húsvétot megelőző negyvennapos nagyböjt kezdetéig, hamvazószerdáig tart. A farsang lehet hosszú, vagy rövid tartamú attól függően, hogy mikorra esik húsvétvasárnap. Ettől a naptól kell visszaszámítani negyven napot, s így állapítható meg a nagyböjt időszakának kezdete, hamvazószerda.

A farsang a tavaszvárás ősi ünnepe. A nagy evésekkel, ivásokkal a természetet is hasonló bőségre kívánták késztetni. A magyar farsangi szokások a középkorban honosodtak meg.

A farsang a vaschang bajor-osztrák jövevényszóból származik, ami eredetileg csak a böjt előtti napokat jelölte. Magyar elnevezésként a XV. században tűnt fel. Van olyan nézet, amely szerint a hazai németségtől vettük át ezt a kifejezést. A farsang utolsó napját jelölő húshagyó elnevezés a böjt, a böjti étkezés kezdetét jelenti. A farsangi napoknak is vannak a magyar nyelvben jellegzetes táji megnevezései, pl. a farsangvasárnapot megelőző kövércsütörtök, zabáló csütörtök elnevezése onnan származik, hogy ilyenkor kezdték meg a farsangi ételek készítését. A böjt kezdetének elnevezései:hamvazószerda, szárazszerda, böjtfogadó szerda. Az e nap után következő csütörtökön, az un. csonkacsütörtökön még el lehetett fogyasztani a maradékot.

A hívő katolikusok hamvazószerdától húsvétvasárnapig - kivéve csonkacsütörtököt - nem ettek húst és zsíros ételeket. A farsang utolsó három napja: farsangvasárnap, farsanghétfő, és húshagyókedd.

A farsang jellegzetes étele a fánk, amelynek mágikus erőt tulajdonítottak, pl. a Szerémségben azért sütötték, hogy a vihar ne vigye el a háztetőt. Ugyancsak kedvelt étel ilyenkor a rétes, pl. a Bács megyei Topolyán szerencsét hoz, ha jól nyúlik. Általában a sok étel fogyasztásától a következő év bőségét remélik.