Az idős emberek szépnek látják az életet.

Kropok Péterné (szül: Aros Eszter) 1920 március 19-én Kékcsén született.

Négyen voltak testvérek, három lány s egy fiú, aki 1944-ben elesett a háborúban.
Férje Kropok Péter volt, házasságukból három fiú született. Péter fia kovács szeretett volna lenni de gazdálkodni kellett. Lajos villanyszerelőnek tanult, József fia pedig férfiruha készítő lett.

A sok nehézség, munka mellett nevelték, taníttatták fiaikat. Már házasságkötésük, egybekelésük is sok nehézséggel járt. Tíz évvel idősebb férjével a barátkozások, délutáni játékok során ismerkedett meg. A szülők nemcsak a nagy korkülönbség, de a vallási különbségek miatt is ellenezték házasságukat.

Talán éppen ezek a nehézségek, akadályok kovácsolták egyre szorosabbá közös életüket. 1939-ben szűk családi körben egybekeltek. A második világháború akkoriban sok ember életét megkeserítette, férjének is be kellett vonulni, éppen Péter fia születésekor.

A frontról hazatérve gazdálkodásba kezdtek, majd férje a TSz-ben dolgozott. Akkoriban sok emberhez hasonlóan ők is földet műveltek, állatot tartottak, s amit megtermeltek vitték a piacra eladni. Nem volt könnyű az élet, mégis megtalálták a megélhetés módját akkoriban az emberek. Dolgoztak, gyerekeket neveltek, taníttattak. Mindenki kivette részét a napi teendőkből, nemcsak a felnőttek, gyerekek is. Ez az összefogás, szeretet, tisztelet sugárzik ma is ebből a családból. Eszti néni mindenki Mamija, törődésével, segítésével, gondoskodásával, figyelmességével észrevétlenül összefogja a családot.

Az unokák s a dédunokák nevelésében is tevékenyen részt vett. Hét unokája, tizenkét dédunokája van, kiknek számon tartja mindennapjaikat. Nem telhet úgy el nap, hogy ne érdeklődjön felőlük, tanulásukról, örömükről, bánatukról. S a fiatalok nagy szeretettel hallgatják történeteit régi időkről, s jó tanácsait megfogadják.

A kölcsönös szeretet, tisztelet teljesen természetes a családban , s titokban ez összefogja őket.

Eszti néni szerint régen nehéz volt az élet, sokat kellett dolgozni, mégis nyugodtabban éltek. Sokat beszélgettek , törôdtek egymással, ôrizték a régi értékeket, s nem a televízió vadító mûsorait nézték. A sok munka mellett vasárnaponként mégis eljutott a templomba, s ezután jutott egy kis idô beszélgetni a testvérével is.

Férje 2005-ben halt meg, fiait is eltemette már, s így még inkább unokái, dédunokái töltik ki mindennapjait, akikben újra felismeri már elhunyt fiát.

Számomra mindig tanulságos az idős emberekkel találkozni, beszélgetni.

Ismét megismerhettem egy szép tartalmas életet. A hosszú idő során az életnek vannak fényes és árnyékos oldalai, hisz Eszti nénit sem kímélték, betegségek, fájdalmak.

Az idős emberek mégis szépnek látják az életet, a bajokat csak elmondják, mint az élet természetes velejáróját. Talán ez is a hosszú élet titka.

Tisztelettel és szeretettel kívánok, további jó egészséget!

Nagy Enikô